Mesto Kolárovo

Gúta város

A város hivatalos honlapja

Városi sportnap

Városi sportnap

Halász Bélának, Gúta Város polgármesterének és Gőgh Péternek, a sportbizottság elnökének köszöntő szavai után szeptember 29-én reggel elkezdődtek az idei városi sportnap sporteseményei. Az alapiskolák diákjai több versenyszámban mérhették össze erejüket, ügyességüket, bizonyíthatták rátermettségüket

Gútán mindig is jelentős sportélet folyt. Évtizedek óta megszokott dolog, hogy a város sportolói országos szintű, de nemzetközi megmérettetéseken is az élvonalban szerepelnek. Elsősorban a küzdősportokban remekelnek, hiszen ki ne hallott volna a birkózók, dzsúdósok vagy a karatésok eredményeiről? Ezen nagy múltra visszatekintő sportágak gútai versenyzői szinte minden évbe a szlovák válogatott csapat keretét erősítik európa- és világbajnokságokon, nemzetközi kupákon, ahol jelentős eredményeket érnek el. Messze földön híresek a gútai kézilabdás lányok és fiúk, a teremkerékpárosok vagy a sportlövészek, és olyan népszerű sportoknak, mint a foci vagy a kosárlabda is sok gyerek hódol. A város sportbizottságában dolgozó szakembereknek, edzőknek kiemelkedően fontos, hogy a gyerekekkel megtapasztaltassák a mozgás örömét, teszik ezt úgy, hogy számos alkalmat. biztosítanak számukra a különböző sportok kipróbálására. Ennek egyik módja a városi sportnap megszervezésre, ahol amellett, hogy mozgásra ösztönzik a fiatalokat, lehetőséget nyújtanak újabb és újabb mozgásformák megismerésére is.

Gőgh Péter, a sportbizottság elnöke szerint az esemény szervezése nagy odafigyeléssel és felelőséggel jár. Elmondta, hogy nem kis kihívás olyan versenyszámokat kitalálni, ami nem csak vonzó a gyermekek számára, de a kevésbé ügyesek is örömmel kapcsolódnak be, hiszen nekik is sikerélményt nyújt. Ezért nem minden sportágban értékelték a nyújtott teljesítményt személyre szabottan, a kitartó futásban például elég volt, ha csupán egy kört futott le valaki a futópályán, máris értékes pontokat gyűjthetett az iskolájának. Gőgh Péter arra is rámutatott, hogy bár az ilyen és hasonló rendezvények megszervezésekor az elsődleges cél a gyermekek mozgáshoz, sportoláshoz való viszonyának pozitív megerősítése, de az új tehetségek felfedezése legalább ilyen fontos. Ezért az egyes sportklubok edzői ilyenkor mindig éberen figyelik a sportoló gyerekeket és ha tehetséget, affinitást vélnek felfedezni valamelyikben, bíztatják, hogy vegyen részt edzéseken, hátha kedvet kap az adott sportághoz. A városi sportnapon számos lehetőség adódott erre. A főbb sportágak, mint az atlétika – azon belül is a váltóverseny, távolugrás, krikettlabda dobás- a kötélhúzás, kidobó, labdarúgás, streetball, lövészet légpuskából, kenu vagy a birkózás mellett a HŠK-74 Kolárovo kézilabda klub labdával való ügyességi játékokat szervezett a sportcsarnok előtt. Itt a Judo klub által elhelyezett tatamin az érdeklődők kipróbálhatták az adott sportágat a klub edzőinek segítségével, miközben a salakpályán rendíthetetlenül rótták a köröket az állóképességi futásra benevezettek.

Ennek a napnak csak nyertesei voltak, de a szokásokhoz híven azért most sem maradhatott el az eredményhirdetés. Az egyes sportágakban egyéni eredményeket, csapatokat és iskolákat is rangsoroltak a szervezők. Idén a vándorkupa a Corvin Mátyás Alapiskolába került, második helyen a Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont végzett, őket követte a J. Á Komenský Alapiskola és a II. Rákóczi Ferenc Alapiskola. Az esemény fénypontja pedig az volt, amikor a polgármester úr bejelentette, hogy ez a sportesemény volt az utolsó, aminek kiértékelését a Corvin Mátyás Alapiskola ezen sportpályáján tartották, hiszen a napokban elkezdődnek az új multifunkcionális sportpálya építési munkálatai. A korszerű sportlétesítmény megépítését a város a Sport alap pályázatán nyert  283 385, 43 eurós összeg beruházásával és 159 404,31 euró önrésszből kívánja finanszírozni. Halász Béla polgármester reményét fejezte ki, hogy a jövő évi városi sportnapon már minden gútai gyerek használhatja majd ezt a sportpályát is.

Dátum vloženia: 29. 9. 2023 14:46
Dátum poslednej aktualizácie: 29. 9. 2023 15:16
Autor: Beáta Forró

Események

logologologologo

segitség

Aktuálne počasie

dnes, hétfő 26. 2. 2024
szórványos felhőzet 15 °C 8 °C
kedd 27. 2. borús égbolt 15/9 °C
szerda 28. 2. borús égbolt 16/9 °C
csütörtök 29. 2. erős felhőzet 16/9 °C