Mesto Kolárovo

Gúta város

A város hivatalos honlapja

Polgármesteri köszöntő

Kedves Látogató!

 

Gúta Város Önkormányzata és polgárai nevében tisztelettel köszöntöm Önt Városunk honlapján.

Öröm számomra, hogy internetes barangolása során felkereste a város oldalát, melyen betekintést nyerhet Gúta múltjába és jelenébe, megtudhat érdekességeket, amelyek életünkkel kapcsolatosak.

Városunk a Csallóköz legnagyobb települései közé tartozik. Kisalföldön, a Csallóköz  keleti szélén, a Vág  és a Kis-Duna  folyók összefolyásánál csodálatos környezetben fekszik. A település 2009-ben elnyerte a Környezetvédelmi Miniszter Díját. Határában megközelítőleg 12 000 fa van.

Városunk életében folyamatos a fejlődés, ám a történelmi hagyományok megismerése és megismertetése is fontos szempont számunkra. A városi park a barokk kápolna körül, a régi sírkövek, amelyeket az egykori temető falánál helyeztek el, Szűz Mária Mennybemenetelének r.k. temploma, a város különböző pontjain fellelhető emlékművek ma is emlékeztetnek a terület méltóságára. A társadalmi összejövetelek kellemes színhelye a Kis-Duna régi medrének természeti övezete, melynek dísze az úszó vízimalom, a vízimolnárok életét bemutató múzeummal. A terület fedett fahídon közelíthető meg, amely a leghosszabb ilyen híd Közép-Európában. Itt található egy barokk erődítmény – a Békavár - maradványa is.

Természetesen nem csak a múltnak élünk, hanem a jövőnket is igyekszünk megalapozni, folyamatosan pályázunk az intézményeink felújítására, korszerűsítésére. A város képeit nézegetve Ön is megállapíthatja, hogy ez a tevékenységünk sikeres. Épül, szépül városunk. Köszönhetjük ezt azoknak a civil szervezeteknek, településünkön működő vállalkozásoknak is, akik sokat tesznek városunkért.

A város weblapjával szemben támasztott legfőbb követelmény, hogy kapja meg egyedi arculatát, legyen több információval, több vonzó lehetőséggel felöltöztetve. Ebben a felgyorsult tempójú világunkban az elérhetőség, pontos tájékoztatás döntő jelentőségűvé vált. Szeretnénk, ha honlapunk segítségével megkönnyíthetnénk a település polgárainak mindennapi ügyintézését, információhoz jutását. Megtalálhatják ezért oldalainkon az összes fontos tudnivalót, betekinthetnek intézményeink életébe, értesülhetnek a fontosabb eseményekről. Szeretnénk, hogy hivatali adminisztrációnk gördülékenyebb legyen. 

Vendégeinknek pedig szeretnénk bemutatni ezt a kedves, tiszta levegőjű, vendégszerető emberek által lakott települést, megosztani velük mindazt, amit számunkra lakóhelyünk természeti, közösségi értékei nyújtanak. Bátran nézzen körül nálunk a világhálón keresztül, és utána szívesen látjuk városunkban. Fedezze fel értékeinket, sétáljon parkjaink évszázados fái alatt, csodálja meg vízimalmunkat, keresse fel intézményeinket, nyisson be gyönyörű templomunkba, és garantáljuk, hogy városunk minden szegletében talál valami érdekeset, egyedit, ami csak Gútára jellemző.

Jó böngészést, eredményes és hasznos információszerzést kívánok minden kedves érdeklődőnek!

     Üdvözlettel:                                                    Horváth Árpád polgármester        

Önkormányzat

Naptár

Ke Sze Csü Szo Va
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Aktuális időjárás

ma, szombat 25. 6. 2022
enyhe eső 26 °C 18 °C
vasárnap 26. 6. tiszta égbolt 31/15 °C
hétfő 27. 6. tiszta égbolt 34/19 °C
kedd 28. 6. enyhe eső 33/20 °C

logologologologo

segitség