Gúta város

Gúta Szlovákia délnyugati részén található, a Nyitrai kerülethez tartozó Komáromi járásban. A város a Dunamenti-alföldön fekszik, a Kis-Duna és a Vág összefolyásánál, ami vonzó úti céllá teszi a vízfolyásoknak és a gyönyörű természeti környezetnek köszönhetően.

részletes keresés

Szent István-napi ünnepség Gútán

Augusztus 20-a az egyik legrégebbi nemzeti ünnepünk. Ekkor ünnepeljük az államalapítást, Szent István királyt, ekkor van az Új Kenyér ünnepe is.

A hagyományokhoz híven először Nagy Péter János atya celebrált ünnepi szentmisét a Nagyboldogasszony plébániatemplomban, majd 17:00 órától koszorúzási ünnepségre került sor a Szent Rozália parkban a millenniumi emlékoszlopnál. Mayer János köszöntő szavai és szavalata, valamint Samu István, a Kultúra és kulturális örökség szakbizottság elnökének rövid történelmi előadása után Halász Béla, Gúta Város polgármestere igazán mély és aktuális gondolatokat osztott meg a jelenlévőkkel. Szent István tetteinek jelentőségével rámutatott arra, hogy a közösség érdekeit mindig az egyén érdekei elé kell helyezni.

Ezután Simon Ilona református tiszteletes asszony áldásával a Nagy Péter János atya által megszentelt új kenyér megszegésére került sor a Tájház udvarán. Az új kenyérből minden jelenlevő fogyaszthatott és minden család egy nemzetiszínű szalaggal átkötött veknit vihetett haza a saját otthonába is. A Magyar Asszonyok Ligája asszonyai kemencében sütött sós és édes finomságokkal, lepénnyel, kattanccsal, a városi hivatal pedig finom borokkal vendégelte meg az ünneplő sokaságot. Varga Linda Bettina gyönyörű énekhangja, a Bellő zenekar pergő ritmusai és a Tájházban megtekinthető Zoboralja öröksége elnevezésű kézműves kiállítás mind emelték az ünnep hangulatát.

Hozzáadás dátuma: 21. 8. 2023 14:04
Legutóbbi frissítés dátuma: 21. 8. 2023 14:23
Szerző: Beáta Forró

Események

Naptár

Április2026
Ke Sze Csü Szo Va
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 2 3

logologologologo

segitség

Aktuális időjárás

ma, szombat 11. 4. 2026
borús égbolt 14 °C 4 °C
vasárnap 12. 4. szórványos felhőzet 18/9 °C
hétfő 13. 4. borús égbolt 17/10 °C

felfelé